Címke: bordó

Natúr és némi bordó


3-2013 junius főleg varrás 054Annyit rohangáltam, pakolásztam az utóbbi hetekben… vágytam már egy kis abszolút kézi munkára, ezért az applikációt kézzel oldottam meg, szépen behajtva a tulipánok széleit. 

Lesz majd még egy ilyen kézzel varrogatós munkám, ugyanis találtam Anyukám holmija között egy csodálatos szép fehér csipke horgolást, ami négyzet alakú. Párnára fogom applikálni, nyers lenvászonra. Sajnálom, hogy többé nem tud horgolni, alkotni Anyukám. Amit találok tőle, azt már kincsként fogom őrizni, nem adom el. 
2-2013 junius főleg varrás 053
2013 junius főleg varrás 051

 

 

 

Most láttam csak, hogy több, mint egy hónapja nem írtam. Viszont tanultam, ezerrel, intenzíven, németet. Szeretnék külföldre menni dolgozni. Tudom, szépeket varrok… de ebből nem tudok annyi pénzt keresni, amennyire szükségem lenne. Újra tanulok, képzem magamat. Nem könnyű 48 évesen a helyzet külföldön sem, ezt nem szabad elfelejteni. Sok hét kihagyás után varrtam ezt a táskát, és még kész sem volt, már volt rá “vevő”. Ezért a fotó is csak amolyan gyors lett, a varrást pedig Turbo cica érdeklődő személye mellett abszolváltam. Meg is állapítottam magamról, hogy profi varró vagyok, mert egyszerre tudom kezelni a varrógépet és a varrógéphez kapkodó macskát is. Addig-addig bűvöltem, míg egyszer csak elaludt a zakatoló gép mellett, az asztalon. 🙂

 

Az idei év első táskája

Nem merem elárulni, hogy mikor készült, nehogy rám ragasszátok a munkamániás címkét. De igen, akkor, tegnap este. :O Nem volt egyszerű, mert közben Diesel folyton a sarkamban volt, szó szerint. Vigyáznom kellett nagyon, hogy rá ne gurítsam a székemet, főleg, amikor egyenesen a gurulós széken aludt…
A kiindulási pont az volt, hogy elfogyott a csúszkám, nem tudok állítható fület készíteni, csak 5 cm-est, vagy 3-at. A leggyakrabban viszont a 4-cm a jellemző, úgyhogy tegnap ki kellett gondolnom, hogy a két darab 60 centis füllel mit fogok kezdeni.
Először is, ki kellett alakítanom egy lefelé ívelő nyílást, mert a 60 centi kicsit kevés még akkor is, ha csak hóna alá csapja az ember (lánya) a táskát. Az ív megvolt, de szerettem volna, ha nem egyenes a táska oldala, hanem kicsit bővül, hogy szép formája legyen. A bővülést/bővítést folytattam a táska alsó részén is, így egy hatalmas, csepp alakú tatyó kerekedett ki belőle, amivel akár még költözni is lehet.
Abszolúte maradékokból.

1-nagy táska 014

2-nagy táska 015

4-nagy táska 005