selyemfestés kategória bejegyzései

Meghívó kiállításra

jertek

Hát egy kicsit későn, merthogy 3 órán belül kezdődik. Ha most elindultok, még odaértek. 🙂 Közös kiállításunk lesz, a lányaimmal. Sajnálom, hogy nem volt több időm készülni rá, de hát amikor csak tudok, németül tanulok, mert kint lesz állásom német nyelvterületen. A héten meg is volt az állásinterjú, sikeres volt, nagyon örülök neki. 🙂 Ahhoz képest, hogy az ősszel kezdtem komolyan tanulni a nyelvet, – előtte csak olvasgattam szinte- igazán jó eredmény. Igaz, most egy B1 -es szintű tanfolyamon izzadok, mert bár nekem az A4 lett volna a következő lépcsőfok, az nem indult és így elvállaltam, hogy megpróbálkozom a B1 szinttel. Mit mondjak, jó nehéz. ráadásul eddig tanulni sem nagyon volt időm, mert ezer más dolgot kellett intézni. Talán majd holnap! Nagyon örülök, és nagyon motivál a siker, és hamar szeretnék jól megtanulni németül. 🙂

Most így Anyák napja közeledtével gyakran eszembe jut, hogy Anyukám is örülne, büszke lenne rám… Sajnálom, hogy nincs már közöttünk. 🙁 De ez egy külön történet.

Mindenesetre, ma örüljünk a jónak, a kiállításnak, a tavasznak…

Ha nem tudtok eljönni… nem bánom, képeket teszek majd fel. 😉

Bár élőben sokkal jobb, mint virtuálisan.

Ja igen: Erdőkertes, Faluház, ma 17.00.

Lesz süti is, Bori éjfél utánig szorgoskodott a konyhában.

Selyemképecskék

Nem tudom, hogy most ideillő-e, vagy sem, de hát ezekről a képekről az jut eszembe, hogy még élt az anyukám, amikor ezeket festettem. Végül is, még 3 hete sincs, hogy elment, meghalt… még sokat gondolok rá. Nehéz felfogni, hogy az az ember, aki strandra vitt, bukfencezni tanított, aggódott értem… nincs többé. Ami lett belőle, az belefér egy kaspó méretű dobozba. Tudom, így leírni is brutális- hát akkor még megélni! 
Végül is, visszaadtuk őt – kívánsága szerint- a természetnek. 


Selyemképecskék

Nem tudom, hogy most ideillő-e, vagy sem, de hát ezekről a képekről az jut eszembe, hogy még élt az anyukám, amikor ezeket festettem. Végül is, még 3 hete sincs, hogy elment, meghalt… még sokat gondolok rá. Nehéz felfogni, hogy az az ember, aki strandra vitt, bukfencezni tanított, aggódott értem… nincs többé. Ami lett belőle, az belefér egy kaspó méretű dobozba. Tudom, így leírni is brutális- hát akkor még megélni! 
Végül is, visszaadtuk őt – kívánsága szerint- a természetnek.