ez meg az kategória bejegyzései

Nem éppen

a hétköznapi örömök közé tartozik, de leírom: tegnap egész nap nem volt sem net, sem telefon, sem nem tudom, hogy tv volt-e, mert nem próbáltam nézni.
Kitűző és nyaklánc projekt  folytatódik, a hajdinakrém receptjét meg majd leírom, ha lesz kedvem.
Könyvet is olvasok: Ken Follett: Az idők végezetéig. Igazi luxus ez mostanában (az utóbbi 23 évben): olvasni. De jó. Igaz, hogy néha lenéztem saját magamat, hogy túl érzelmes vagyok, és átnyergelek olykor a realitások talajára, és ott aztán rájövök, hogy mennyi sivatag van még azon kívül is, amit csak úgy meglehet sejteni a távolból? És rájövök, hogy unalmas az nekem és visszanyargalok az őserdőbe, ahol lehet álmodozni, terveket és regényeket és látomásokat szőni, és rácsodálkozni újra és újra: mások milyen mások. 🙂

Azt hiszem, ennyi elég is volt a regényes képzeletemből. 🙂 Majd egyszer, ha ráérek, írok regényt, mert már annyi mindent láttam az életben, olyan sorsokat és fordulatokat, hogy érdemes lenne papírra vetni. Illetve: bepötyögtetni.

Mára ennyi – megyek felébredni. 🙂

Sosem értettem az olyan embereket, akik öreg korukra behülyültek, nem tudtak újat mutatni, magukat másolták… Most már persze azt is értem: táncban én sem tudnék, sőt! Már magamat sem tudnám lemásolni- pedig milyen klassz lenne! De azért egy festmény az más. Az ujjaknak és a szellemnek működnie kéne öregen is.