erdélyi kirándulás kategória bejegyzései

A gelencei templom

Szívesen mondanám, hogy : kiskoromban, de az nem lenne helyénvaló (divatos szóval élve: releváns) , mert akkor már csak lélekben voltam kicsi. 🙂 Szóval úgy 16-18 éves koromban sokat hallottam a gelencei templomról, Jankovics Marcell könyvet is írt a Szent László legendáról. Most, hogy nagy ( 🙂 ) lettem, én is lefotóztam. A teljesség igénye nélkül, ugyanis egy fél napot is el tudnék még tölteni ott, fényképezve, rajzolgatva… De akkor sietnünk kellett.

Közben eszembe jutott, hogy azt nem tudtuk lefotózni, amikor Csíksomlyóról hazafelé tartott a tömeg. Esett az eső, úgy mentek a szekerek, lovas huszárok… Láttunk egy 1 lóerős dáciát is: egy szekér elé egy ló volt befogva és a szekérre egy dácia karosszériája volt ráerősítve valahogyan. Igen vicces látvány volt! 🙂

Hoztunk egy viccet is Háromszékről:

Székely bácsi kint ácsorog a ház előtt a hidegben. Komája kérdi tőle, hogy mi történt?
– Helyben hagytam az asszonyt.
– ?? ?
– Kéne egy bátor ember, aki bemegy a kabátomért.










Az összes képet itt tekintheted meg.
Szakszerű ismertető itt, pl.

Kisebb kirándulások Háromszéken


Gábor Áron szülőháza- átépítve, mert az eredeti már nagyon rossz állapotban volt. Itt három telek van, ami eredetileg egy telek volt. A szomszéd telken álló házban rendezték be a Gábor Áron Múzeumot, melyet alapítványi támogatásokból tartanak fenn. A román állam ilyesmire nem költ.


Hej páva, hej páva… Ez megihletett, remélem, sikerül nyélbe, azaz textilbe öntenem…. illetve: öltenem… 🙂


A XIX. sz. végén épült ez az emlékmű Sisi (Erzsébet királynő ) tiszteletére


Ojtoz: ez a félbevágott székelykapu a kettévágott Magyarországot jelképezi.


Kis templom Szent Sebestyén tiszteletére


I. világháborús katonai temető és emlékmű Több román és kevesebb magyar katona testét őrzi.


Az emlékmű alatti pincében 1900 katona csontváza van.

Ezeket azért fényképeztem le ilyen részletesen, mert a kevés magyar katona itt nyugszik. A többi sírkereszten a nevek frissen vannak karcolva- ezekkel nem törődik senki. Van, aki azt gondolja, hogy évek múlva ezeknek a neveknek a helyén román nevek fognak állni- gondoltam, megörökítem, és majd megnézzük újra.


Valami régi temető…


Egy székelykapu a sok közül.
Még több kép itt.

A csíksomlyói búcsú

Most adódott rá alkalom, hogy elmenjek én is a csíksomlyói búcsúba. Bár nem vagyok katolikus, de akkora híre van ennek az eseménynek, és annyian mennek, szerintem felekezeti hovatartozás ellenére, hogy semmiféle teológiai vita nem jutott eszembe. Csak most, hogy írom az eseményket.
Valójában nem sok indíttatásom volt ellátogatni, bevallom őszintén. A búcsú előtt két nappal kaptam beutalót a reumatológiára, kaptam gyógyszert a fájdalmaimra… De aztán erőt vettem magamon, bevettem a csodaport, és edzőcipőt húztam. mindenki nagyon kíváncsi volt, még az ateista fiam is.
Szemerkélt az eső, de a kocsiút, ami odavezetett minket Bereckről Somlyóra, hát az még így is csodálatos volt.
Fotók itt.

Innen is elkéstünk- immár az egész baráti társaság, aki együtt volt- ez volt a következménye az előző esti vacsinak, bulinak…
Annyit hallottam a mise szövegéből, hogy a 2004-ben történt népszavazás eredményét nagyon a szívükön viselik az ottani magyarok, nagyon fáj nekik még most is. Szerintem joggal. Nem is értem, hogy sok magyarországi miért nem törődik a történelmével? A mi ismerőseink jobban ismerik a magyar történelmet, mint én. Jobban számon tartják, családfákat kutatnak, emlékműveket ápolnak. Nem úgy, mint itt a koszorúzás, hogy a jó nép kordonnal el van zárva, hanem őszinte tisztelettel, semmi pénzért cserébe, valódi belső meggyőződésből.

Szóval, ezeken az élményeimen túl a 10 km-es gyaloglás után gazdagabb lettem 4 vízhólyaggal, és egy kiadós izomlázzal. A többi napon, aki mozdulni látott, azt hihette, hogy mozgáskorlátozott vagyok- lépni alig tudtam. A többi, enyhe kis könnyű kirándulást már papucsban tettem meg, mert semmi más nem jött fel a lábamra.
Visszafelé mindenki bőrig ázott- legalábbis akiket én ismerek. 🙂

Senki ne higgye, hogy ha kiskorában a gyerek táborokba jár és osztálykirándulásra, vagy albérletben lakik, vagy kollágiumban, akkor azzal együtt megtanulja, hogy egy utazásra mit kell magával vinni. Nálunk itthon maradt fogkefe, hajkefe, tusfürdő, + nadrág, kabát… Igaz, csak egyszer mondtam el, mert éppen légcső hurutom volt, így nem voltam a csúcson én sem. Na de hogy is néz az ki, amikor 16 és 20 éves lányokat ellenőriz az ember?

Amúgy állítólag kb. 500 ezer ember vett részt a búcsún. parkolni Csíkszereda központjában tudtunk, onnan jó 5 km-t kellett gyalogolni, mert lezárták az utakat. (Direkt erre az eseményre cseréltettem ki a kipufogó csövet a kocsin, hogy lehessen újra hegesztgetni. 🙂 )

Nem is tudom, hogy lehetne azt az élményt visszaadni, amikor az ember 500 ezer embert lát együtt, békességben. A legjobb, ha kipróbáljátok.



Hazaértünk

Az éjjel hazaértünk Erdélyből. Bár ezt a szót ott is hallottuk: “Itthon vagytok, érezzétek magaotkat otthon…” Mondtam, hogy köszönjük, de igyekszünk jobban viselkedni, mint otthon. 🙂
Csodálatos emberek laknak Erdélyben. Meglátogattuk férjem másodunokatestvérét- 70 körül jár, úgy fut és úgy csillog a szeme, mint egy fiatalembernek. Építkeznek, a régi vályogházat úgy felújítatták, hogy rá sem lehet ismerni. Modern ajtók, ablakok, fürdőszoba… és sok társukhoz hasonlóan ők is a régit használják inkább.
Itthon klasszul kigondoltam, hogy azzal a bankkártyámmal fogok fizetni, aminek nem tudom a pin kódját, az itthon is bevált. Na, az utazás napján a mágneskód klasszul meg is sérült, úgyhogy borult az egész jól felépített tervem. Ráadásul a kártyát szinte csak a városokban lehet használni- a pénzkiadó automatánál. Még a benzinkutaknál sem. Ha van is terminál- nem biztos, hogy felismeri a kártyát… úgyhogy aki megy, annak érdemes készpénzzel felszerelkeznie.
Viszont az út gyönyörű volt. Azt mondogattam egész úton: “Istenem, de gyönyörű! ” vagy azt: “De gyönyörű, úúúú, de szép, Istenem! ” Majd gondolkozom még hasonló változatokon, hogy elkerüljem a szóismétlést, de szívesen fogadok ötleteket is. 🙂
Az Érchegységen keresztül mentünk, szép, jó utak, jócskán megtűzdelve útépítésekkel, ahol is órákat töltöttünk el várakozással, mert kilométeres kocsisorok kényszerültek egyetlen sáv használatára.
A családunkra jellemző módon elkéstünk a keresztelőről, ahová indultunk. Kicsit ciki volt melegítőben, -hátul baloldalt végig sárosan – bevonulni a mise közepén a templomba… Főleg nekem, aki elég hiú vagyok és finnyás az öltözködésemre… Mindenki más elegánsan, finom ruhákban… Nálam még egy takarítónő is jobban nézett volna ki az adott pillanatban… aztán, amikor áthaladtunk Sárfalván, megörültem, hogy van egy hely, ami illik a ruhámhoz. 🙂
Ugyanis klasszul esett az eső, és azért 3 nőnek vannak más igényei is, minthogy a kocsiban kényelmesen ülve szörpöt iszogassanak órákon át… és az egyik ilyen alkalommal, amikor elegánsan, ernyővel a kezemben elvonultam dolgomra, hát izé…. szóval nagyon seggre estem.
Fiam mondta, hogy miért nem szóltam előre, felvette volna videora? (Na ennyit a nevelés sikerességéről. )
A kisbaba végig üvöltött a szertartás alatt, de nem vettem észre, hogy valakit zavart volna. Persze, vígasztalták, persze, újra sírt… fiam mondta is, hogy ő nem fogja kitenni a gyerekét ilyen tortúrának. Elhiszem neki, mert amúgy is ateista.
Másnap elmentünk a csíksomlyói búcsúba.