Angyalos képeslap

Ezt a képeslapot a törött karú lánykámtól kaptam, amiért hordoztam, gondoztam….
Tornaórán leesett a gyűrűről. Az volt az érdekes, hogy szólt előre, hogy ki fog csúszni a keze.
Nagyon lelkére vette a tornatanár, mindenfélét magyarázott nekem… lehet, hogy más szülő jó nagy patáliát csapott volna, engem a gyerek érdekelt. Megműtötték, és bal kézzel írta nekem a lapot…
Ekkor történt az is, hogy a mi kocsink egy elég nagy javítás miatt szerelőnél volt. Motorgenerálozás? Valami ilyesmi. Hogy tudjam hordozni a lánykámat, – gipsszel a karján nem tudott buszon utazni – kölcsönkértem a szomszéd trabantját. Akkor még ilyen ócska kocsijaink voltak, úgy adtuk kölcsön, mint egy porszívót akár… Tényleg, porszívót még sosem kértem kölcsön. 🙂 Igazából nem is szeretek kérni, sem kölcsön, sem sehogy. Azt olyan gyengeségnek tartom, pedig nem mindig az.
Szóval, ott állt a Trabi a házunk előtt- egy ideig. Aztán meg eltűnt! Valami ajtócsapódást hallottam az éjszaka közepén, és kinéztem az ablakon. Iszonyatosan megijedtem, amikor csak a nagy ürességet láttam a kocsi helyett! Telefon a Rendőrségre, jöttek- kerestek- TALÁLTAK!
Kb. 15 perc múlva megtalálták a Trabit, a tolvajokkal együtt! Mondták, hogy nagy szerencsém van, mert 1000 eltűnt autóból kb. 7-et szoktak csak megtalálni.
Ettől függetlenül napokig gyógyteát kellett innom a gyomromra, oda lett a biztonságérzetem. És azóta is, minden éjjel kinézek az ablakon, valahogy nem szeretek veszíteni, elveszíteni…
Hozzá kell tennem még a történethez, hogy az akkori rendőrkapitány nem volt egy finom modorú ember, és én elég finnyás vagyok ilyesmiben. De akkor mégis valahogy örültem neki. 🙂
És valahogy sajnálni tudom az olyan fiatalokat, akiknek nincs más céljuk az életben, mint ilyesmivel szórakozni. Mikor annyi jót is tehetnének, annyi ember lenne rászorulva!

8 hozzászólás a(z) “Angyalos képeslap” bejegyzéshez

  1. Aranyos a képeslap, eszembe jutott róla, hogy az én gyerekem nem tudott volna ilyet írni, mert egyszerre törte el mindkét kezét lovagláskor.:)
    Volt műtét is , meg minden, egy 13 éves lányka 4 héten át tartó, anya által való fürdetése.

    Trabant: méghogy nincsenek csodák! :O))))

  2. Először is: túl vagyunk ezen is, másodszor: ez jó vagy rossz? Ki tudja, bár ha lelki támasz kell, mi már annyi mindenen átmentünk, hogy ilyenben tudok mit mondani. :o))))
    Meg szerintem Te is. :o)

  3. Igen, így van.
    Most éppen ezen a projekten szeretnék túl lenni. Valami iszonyat, hogy még mindig nincs vele sikerélményem. A tanfolyamon pedig volt. Igaz, az nem volt ilyen bonyolult.
    Szóval most nyűgös vagyok. Mindegy, holnap estére kész kell legyek.
    Jó éjt nektek!

  4. Ha leírod az e-mail címed… Mert ma leadom az anyagot- vagy holnap. Lehet, hogy csak számomra nagy szám, mert annyit szenvedek vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.