Óriási mályvás

Kb. két hete itt állt kiszabva, és kevés a polcom, úgyhogy befejeztem… Lassan be tudom fejeznia többi kiszabott tatyót is, meg még padlizsán színű kiskabátot is szeretnék varrni magamnak. Jól fog menni a kötött sálamhoz. 🙂 Azt még ugyan nem kezdtem el, de optimistának kell lenni. 🙂 És lesz majd néhány padlizsános táska is. Meg majd selyemfestés, kb. 2 hét múlva.
Valaki kérdezte a múltkor, hogy most hol is kövessen engem? Itt válaszolok rá, mert gondolom, többen csodálkoznak, hogy hol ide írok, hol oda… Nincs sok logika benne, hogy éppen hová írok. 🙂 A recepteket biztos, hogy a másik blogomra fogom írni, már, ha írok egyáltalán valamit. A lüke szövegemet is általában a másik blogra fogom feltenni, hogy ez a blog megmaradjon a munkák számára, és ha nézi valaki komoly ember, akkor legalább addig vegyen komolyan, míg át nem kattint a szélső sávban feltüntetett másik blogomra. 🙂 (Amúgy erről a szóról: feltüntetett már beszéltünk néhányszor a párommal, hogy milyen képzavar tulajdonképpen, de nem tudok most jobb szót rá. )
Ja, és a félig sikerült hibás kézimunkáimat is majd a másik blogon fogom megmutatni, hogy olyan legyek, mint a mesében az Okos Katica: vitt is meg nem is- mutatok is/tehát felteszem, de nem is /mert azt kevesen olvassák. 😉

Posted by Picasa

Legújabb szerzeményeim

Ilyen szép színű gyapjúfonalakat vásároltam. 🙂
kettő (a rafiával átkötött) Zelnicétől, a másik, amit már kötőtűre szedtem próbaképpen, az 1001 fonalboltból. Nagyon várom már a gyapjút a Barkától, ami nincs festve, meg az egyágú Rikkel-féle gyapjút is (szintén natúr).
Meg, hogy befejezzem az 5 másik elkezdett munkámat. 🙂

Első horgolt sapkám

Ami Rebié lett, mert szülinapja van/lesz holnap. Hát nem két óra alatt készült el, hanem talán 12? Végül is, nem vagyok profi horgoló- ez az első munkám. Próbálgattam blokkokat, elkezdtem szatyrot…. de ezt fejeztem be elsőnek. Köszönet mindenkinek, aki tett fel a netre horgolás alapokat, videot, stb. Igaz, vannak újságaim, és könyveim, de igazából biztosan megtanulni csak a videokról tudtam a pálcákat. Jó kis móka, ha az ember megtanulja az alapokat. 🙂

Barkás “Felhő” fonalból készítettem, súlya 6 dkg.
Na de majd a sál! Az nehezebb lesz. Súlyra biztosan.